“Beethovennel kicsit mindig harcolni kell’

David Fray 34 éves, de már szinte a világ összes fontosabb koncerttermében megfordult. A zongorát nem ő választotta, de maga sem dönthetett volna jobban. A titkos álma, hogy egyszer karmester lesz, imádja Párizst, Bécset és Cortonát, de Budapestről is megvan a véleménye. Magyarországon legközelebb a Budapesti Fesztiválzenekarral lép fel május 1-én és 2-án a Művészetek Palotájában.

“Beethovennel kicsit mindig harcolni kell’
2015.04.27. 10:40

Ritkán találkozik az ember olyan franciával, aki nem tartja magát egyértelműen franciának. Korábban úgy definiálta magát, mint egy „igazi olvasztótégelyt”.

David Fray: Büszke francia vagyok, büszke vagyok a nemzetiségemre és szeretem az országomat, de a családomnak nagyon sok más gyökere is van. Sajnos magyar őseim nincsenek, de cseh és lengyel felmenőim is vannak. Viszont francia zongoraművésznek tartom magam.

Ez a színes háttér nyilván a zongorajátékába is beépül.

DF: Abszolút. A szüleim nem zenészek, de imádják a zenét. Édesanyám ágán viszont, ami a cseh ág, több zenész is volt, így Csehországban – akkor még Csehszlovákia – találkoztam először a muzsikusok világával.

Aki ilyen karriert választ, nem is igen teheti meg, hogy ne legyen nemzetközi. Ez a szakma egyik „mellékhatása”.

DF: Egy részről ez így van, de minden nemzetnek megvannak a sajátosságai. Néhányan azt mondják, hogy a játékom tisztasága, világossága francia sajátosság. Nem tudom, ez így van-e, de az biztos, hogy mélyen hatott rám a német kultúra és a német zongoraművészek. Jobban, mint a franciák.

Fotó: Paolo Roversi / Virgin Classics

A munkájával járó rengeteg utazás során is sok hatás és inger érheti. Ezek is beépülnek?

DF: Igen, bár ezek az utak leginkább a reptereken, hotelszobákban és koncerttermekben telnek, nincs időm mélyrehatóan megismerni egy-egy ország kultúráját, akármennyire is szeretném. Mindig a munkára és az adott koncertre fókuszálok.

Ennek ellenére vannak kedvenc városai: Párizs, Bécs vagy Cortona. Miért vonzódik ezekhez a helyekhez?

DF: Párizsnak az egységes építészetét szeretem, Bécsben pedig olyan lenni, mintha az ember zenét lélegezne be. Különleges atmoszférája van, és ez a város a központja annak az osztrák-német kultúrának, ami nagyon fontos számomra. Ami Cortonát illeti, mivel a feleségem olasz, egy kicsit olasznak is érzem magam. Ez a kis város Toszkánában van egy dombon, és maga a varázslat.

Budapest nincs a kedvencek listáján?

DF: Nagyon szeretem Budapestet, a feleségem, Chiara Muti egyébként véletlenül épp ott lép fel a Művészetek Palotájában. A város már az első találkozásunkkor mély benyomást tett rám. Nemrég a Zeneakadémián is játszottam, ami egy fantasztikus helyszín. Szeretem az embereket is, mert érezni rajtuk, hogy nagyon muzikálisak és fontos nekik a zene.

Mi jut eszébe először, ha meghallja a szót, magyar?

DF: A mai napon ez Schubert Magyar melódiája, mert azt nem rég játszottam. De az a különleges kapcsolat is eszembe jut, ami a magyar zeneszerzők és a népzene között van.

Négyévesen kezdett zongorázni. Ritka az ilyen korai szerelem.

DF: A hangszer valójában a szüleim választása volt. Volt egy zongoránk otthon, és mindenféle különösebb ambíció nélkül kezdtünk rajta játszani a testvéremmel. Visszagondolva viszont be kell valljam, hogy a zongoránál magam sem választhattam volna jobbat. A titkos álmom viszont az, hogy karmester legyek.

Elő-előfordul, hogy valaki zongoraművészből egy idő után karmesterré avanzsál.

DF: Igen, de ez bonyolult dolog. Egyelőre próbálok karmesterként figyelni és hallgatni, miközben zongorázom. A zongorázáshoz sok képzelőerő kell, és ezt szeretem benne, illetve hogy sok benne a polifónia. Ez az egyetlen hangszer, ami egy szál magában is képes olyan hangzást elérni, mint egy egész zenekar.

Ha nem zongorázhatna, melyik hangszerhez nyúlna?

DF: Ez a cselló lenne, mert úgy érzem, ennek hasonlít a hangja a leginkább az emberi hangra.

Sok zenész érzi úgy, hogy az ő hangszere emberi hangon szól.

DF: A zongora például nem ilyen. Hatalmas munka éneklésre és beszédre bírni.

Önnek ez sikerül?

DF: Nem vagyok benne biztos. Mielőtt elkezdesz játszani, tudnod kell, mit és hogyan akarsz játszani, szükséged van egy belső fülre és a képzelőerődre. Egy tiszta képnek kell lennie a fejedben arról, mit szeretnél hallani.

Sokan Bach egyik legeredetibb, legfrissebb tolmácsolójának tartják.

DF: Ha valaki úgy vág neki valaminek, hogy most eredeti lesz, az könnyen katasztrófába torkollhat. Sosem próbáltam eredeti lenni, és ez azokra a zongoristákra is igaz, akiket nagyon szeretek. Nekik természetes adottságuk, hogy eredetiek.

Budapesten Beethoven II. zongoraversenyét játssza a Budapesti Fesztiválzenekarral májusban. Milyen a viszonya a zeneszerzővel és ezzel a darabbal?

DF: Beethoven II. zongoraversenye volt az első Beethoven zongoraverseny, amit valaha játszottam. Akkor még nagyon fiatal voltam, de a mai napig úgy látom, hogy ez Beethoven legtökéletesebb zongoraversenye. Ez igaz az arányaira, a kecsességére és a benne lévő kiegyensúlyozottságra is. Nagyon szeretem. Beethovent nagyon nehéz játszani – ahogy például Chopint is -, de ennek nemcsak technikai okai vannak. Ha Beethovent játszol, egy kicsit mindig harcolnod kell.

Mivel folyik ez a harc?

DF: Saját magammal és az anyaggal. Ez a II. zongoraverseny viszont egy kivétel.

Nem először dolgozik együtt a koncert holland karmesterével, Jaap van Zwedennel. Mit vár a budapesti hangversenytől?

DF: Nagyon magasak az elvárásaim. Jaap van Zwedent nagyon nagyra tartom, a Fesztiválzenekart Párizsban hallottam játszani, és szintén nagyon nagy hatással volt rám, de még sosem játszottunk együtt. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok azzal, ha azt gondolom: ez a zenekar az egyik legjobb a világon. Ebben biztos vagyok.

Milyen foglalkozást választana, ha nem lehetne muzsikus?

DF: Egy időben filmrendező szerettem volna lenni. Ahogy elképzelem, a filmrendezésnek is sok köze van a ritmushoz.

Meryl Streep és Woody Allen is nagy kedvencei. Talán őket is el tudná képzelni az egyik filmjében?

DF: Nem, nem. Nagyon szeretem Woody Allen filmjeit és Meryl Streep játékát, ilyen egyszerű. De közben azt is érzem, hogy több van bennük ennél. A munkáikat nézve úgy érzem, nagyon érdekes és elragadó emberek lehetnek a magánéletben is.

Tehát szívesen meginna velük egy pohár bort valahol Párizsban.

DF: Igen, de velük bor nélkül is szívesen leülnék beszélgetni. Úgy tudom, a zene is fontos mindkettejüknek.

Feltételezem, nem a Mamma Miára gondol.

DF: Hát, igen. Az egy kivétel. (Nevet.)

Még több
Arcok