Ismerjétek meg őket: novellaíró pályázatunk nyertesei

Három különböző egyéniség, három különböző írás. De mindháromnak saját világa van, amelyikbe jó belemerülni.

Ismerjétek meg őket: novellaíró pályázatunk nyertesei
2012.08.13. 13:20

Bernáth Klára

Fiatal és álmodozó. Tanulmányait grafikusként végzi Egerben. Novelláját a hétköznapok ihlették, emlékek, amik sokat jelentenek számára. Ismerjétek meg Bernáth Klárát novellaírópályázatunk nyertesét!

Gyerekkorában naplóírással is próbálkozott, majd idővel inkább rövid novellákba foglalta a mindennapokat. Szabadság című írása egy szeptemberi, jó hangulatban telt találkozót és egy tábori emléket fest le. A csiga különös története egy K. nevű személyhez kötődik, aki a nyári tábori magányban segített Klárának „kibújni a házából”.

Írással eddig soha nem próbálkozott, de fogalmazásaira mindig ötöst kapott. Sikerét azzal magyarázta, hogy a barátnőknek is szépen fogalmazza meg az aktuális fiú elcsábítására szánt üzeneteket.

Olvassátok el Bernáth Klára Szabadság című novelláját!

 

Farkas Péter

Kilencvenben született. Kedvenc filmje a Radírfej. Polgári foglalkozása: egyetemi hallgató. Filmszak és norvég nyelv párosításában alapszakos az Eltén. A köznyelv irodalmasíthatóságának gondolatával és a minimalizmus szintjeinek feltérképezésével kacérkodik. És persze az emberek érdeklik. Olyanok, mint te vagy én.

Árnyal és megcáfol. Sztereotípiákat. Elsősorban ezért választotta a skandináv vonalat. A skandináv irodalomban leginkább a tömörséget, a lényeglátást kedveli. Az írók ott keveset beszélnek, de a fontosat mondják. Tisztes távolságból, gyakran analitikusan kezelik a szereplőket, ahogy a való életben az emberek is egymást. Kedvenc norvég írója: Kjell Askildsen.

A Fuvar című novellát emlékei szerint egy vonaton hallott beszélgetés ihlette. A legtöbb írása egy valós, átélt élményből indul, majd ő alakítja olvasható, szellemi produktummá. Kedvelt helyzetei: az “És most mi legyen?” helyzetek. Szerinte olvasóként vagy filmnézőként is az a legjobb, amikor egy ilyen helyzetben aprólékosan végigkövethetjük, hogyan viselkedik az ember a változás hatására, hogyan tudja adaptálni magát egyik szituációból a másikba.

Olvassátok el a Fuvart, Farkas Péter novelláját!

 

Szabó Tamás

Már ötödikes korában horrortörténeteket írt. Akkor azonban más volt a fogadtatás. A napközis tanár annyira nem szívelte a történetet, hogy még aznap délután beszélt az édesapával, és felvetette a pszichológusi segítség lehetőségét. Szabó Tamásnak ez nem szegte kedvét, és folytatta az írást.

Egy hatéves kislány édesapja. Magyar szakon végzett, és hosszabb ideig tanított. Több filmes pályázatot nyert, de mindemellett a szépírói vonalat sem hagyta veszni. A kétezres évek folyamán több online és offline novellapályázaton indult. Kedveli és novelláiban használja a sodró, lendületes, filmes nyelvet, mely a cselekedetekre és a reakciókra épít.

Kedvencei Philip K. Dick, Cormack McCarthy és Chuck Palahniuk. Az elmúlt években, kísérleti jelleggel, kikapcsolódásként horrorisztikus írásainak blogot indított, és biztosítási termékfejlesztőként próbál minél több időt fordítani a család mellett a soha el nem mondott történetek megírására is.

Olvassátok el Szabó Tamás Végre vasárnap című novelláját!

novella nyertesek

Még több
Arcok