Letartóztatták Ghislaine Maxwellt, Jeffrey Epstein volt barátnőjét és állítólagos bűntársát

Maxwell a brit felső tízezer tagja és Epstein korábbi barátnője és bizalmasa FBI őrizetben

2020.07.06. 15:07

Július 2-án az FBI letartóztatta Ghislaine Maxwellt, aki hamarosan a szövetségi bíróság előtt áll majd. Maxwellt azzal vádolják, hogy segítette és működtette Epstein szexhálózatát, részt vett fiatalkorú lányok megrontásában és korábban hamisan tanúskodott. Maxwell azután tűnt el a nyilvánosság elől, hogy Epsteint elítélték és nem sokkal később öngyilkosságot követett el a börtönben 2019-ben. A nyomozók azonban tovább folytatták az ügy kivizsgálását, mert azt gyanították, hogy nem Epstein volt az egyetlen, aki érintett a bűncselekményekben.

A túlélők tanúvallomása szerint, Epstein rendszere úgy működött, hogy ő (vagy állítólag Maxwell) lányokat toborzott, hogy pénzért megmasszírozzák őt az otthonában. A lányok magukról úgy vélekedtek, hogy sebezhetőek voltak, vagy szükségük volt a pénzre, vagy mindkettő. A masszázs azonban nem úgy alakult, ahogy várták; állítólag szexuálisan bántalmazták őket, azután, hogy Epstein megkérte őket, hogy vetkőzzenek le. A túlélők azt vallották, hogy néha Maxwell maga is részt vett a szexuális bántalmazásban. Aztán Epstein kifizette a lányt és megkérte őt, hogy „toborozzon” és jöjjön vissza barátnőkkel és a lány legtöbbször vissza is jött, a félelem, a kétségbeesés vagy a pénztelenség miatt. Epstein fiatal nők és kiskorú lányok százaiból hatalmas hálózatot épített fel.

Epsteint végül 2019-ben tartóztatták le, később a börtönben – állítólag – öngyilkos lett. Hónapokkal azután, hogy Epstein neve eltűnt a címlapokról, Maxwell elkerülte a letartóztatást és kategorikusan tagadta, hogy bármi tudomása vagy része lett volna az Epsteint érintő szexuális bűncselekményekben.

Ghislaine Maxwell azóta kerülte a nyilvánosságot, hogy Jeffrey Epsteint 2019-ben letartóztatták.

 

Maxwell volt Epstein „legjobb barátja”

Maxwellnek olyan kapcsolatai voltak, amire Epstein nagyon vágyott. Ő volt a híres, sikeres, de kegyvesztett média mogul, Robert Maxwell lánya, aki hatalmas csalást követett el és meghalt miután kizuhant a hajójából a Kanári-szigeteknél 1991-ben. Halála után a lánya New Yorkba költözött ahol olyan befolyásos emberekkel került kapcsolatba, mint Donald Trump, a Clinton házaspár és András herceg és még hosszú a lista. Maxwell, itt New Yorkban találkozott Epsteinnel.

Pontosan nem tudni hogyan és miként kerültek kapcsolatba és hogy milyen természetű volt a barátságuk  – az még mindig kérdéses. Epstein úgy beszélt róla, a híres Vanity Fair interjúban, hogy ő a „legjobb barátom”.

 

Maxwell azt állítja, hogy semmilyen tudomása vagy része nem volt az Epsteint érintő szexuális bűncselekményekben

A túlélők gyakran említik Maxwell állítólagos részvételét Epstein szexkereskedelem hálózatában. Azt mondják, hogy ő volt az arca az egésznek, az elbűvölő, karizmatikus nő, aki meg tudott győzni más nőket arról, hogy találkozzanak egy milliárdossal, aki lehet, hogy megváltoztatja az életüket.

Ennek ellenére Maxwell tagadja, hogy tudott volna bármit is az Epstein által elkövetett bűncselekményekről. Maxwell egy nemrégiben benyújtott hivatalos dokumentumban az állítja: „nem vett rész és tudomása sem volt Epstein állítólagos bűntetteiről.”

Maxwell és Epstein 1995-ben

 

Maxwell egészen mostanáig ismeretlen helyen tartózkodott

A New York Times szerint Maxwell alig mutatkozott Epstein 2019-es halálát követően. De már a férfi halála előtt sem tudták lefotózni nyilvános helyen.  Az 58 éves korábbi brit közéleti személyiség 2016-ban kiköltözött a New York-i házából. Utolsó ismert találkozása András herceggel, akkor történt, amikor az ügyészek bejelentették, hogy újra megnyitják a nyomozást Epstein ügyében 2019-ben. Azóta kerülte a nyilvánosságot.

Maxwell és Epstein 2005-ben

 

Maxwellt New Hampshireben tartóztatták le

A korábbi dél-floridai helyettes államügyész, David Weinstein azt nyilatkozta még 2019-ben, hogy „be kell bizonyítani, hogy Maxwell aktív és szándékos résztvevője volt a kiskorúakkal szembeni szexuális bántalmazásnak, a gyermekprostitúciónak és a szexkereskedelmnek. A puszta jelenléte nem lesz elég.” Ez azt jelenti, hogy az ügyészeknek össze kellett szedni annyi bizonyítékot az áldozatoktól, a többi bűnrészestől és más érintettől, amennyit csak lehetett, mielőtt léphetek Maxwell ellen.

 

Maxwell jelenleg az FBI őrizetében van és hamarosan a szövetségi bíróság előtt fog felelni a tetteiért.

FBI Ghislaine Maxwell Jeffrey Epstein

Még több
Aktuális