Rihanna 10 éven belül mindenképpen gyereket akar – akár egyedül is vállalja

Őszintén beszélt a jövőbeli terveiről.

2020.03.31. 13:27

Rihanna nemrég ünnepelte 32. születésnapját, így már komoly tervei vannak a gyerekvállalással kapcsolatban. Nemrég egy interjúban őszintén elmondta a terveit, amivel ismét bebizonyította, mennyire modern a gondolkodása.

Az énekesnő elárulta, rájött arra, hogy túl rövid ahhoz az élet, hogy ne valósítsa meg a legnagyobb vágyait. Ezért döntött úgy az utóbbi években, hogy divat- és szépségmárkájával foglalkozik. Emiatt a zene is kicsit háttérbe szorult, de pár nappal ezelőtt visszatért és hamarosan megjelenik 9. lemeze is. A következő 10 évben azonban változni szeretne, és azért hajtja most magát, hogy később már ne kelljen ennyit dolgoznia.

Azért is fontos ez számára, mert minden vágya, hogy édesanya lehessen. Legalább 3-4 gyereket szeretne, és az sem különösebben zavarja, ha egyedül kell vállalnia, és nem lesz párkapcsolata.

Úgy gondolom, hogy csak a társadalom akarja rám erőltetni azt, hogy ha férfi nélkül vállalok gyereket, akkor rosszul teszem, pedig csak egy dolog számít: a boldogság. Ez kell egy egészséges szülő-gyerek kapcsolathoz.

gyermekvállalás Rihanna

Még több
Aktuális