Ben Affleck: “A válásom életem legnagyobb hibája”

Őszintén beszélt alkoholproblémájáról és magánéletéről.

2020.02.19. 17:14

A New York Times interjújában Ben Affleck nyíltan reagált a válásával kapcsolatban, ex-feleségével, Jennifer Garnerrel 10 évig alkottak egy párt, három közös gyerekük is született (Violet, Seraphina és Samuel). A színész elárulta, hogy házasságuk az alkoholproblémái miatt romlott meg. Affleck korábban is párszor elvonókúrára ment, hogy szakszerű segítséget kapjon az alkoholproblémáira, beleértve tavaly nyárt és 2018 őszét is.

“Hosszú ideig viszonylag normális mértékben ittam.” – mondja. “Amikor a házasságom elkezdett darabokra hullani, egyre több és több alkoholt vettem magamhoz. Ez 2015-16 környékén volt. Persze az ital még több problémát okozott a házasságomban.”

“Az egész életemben a válást bánom a legjobban. A szégyen nagyon toxikus. Nincsen pozitív mellékterméke, csak az önutálat és alacsony önbecsülés förtelmes érzésének lassú, folyamatos belélegzése.”

“Nem feltétlenül egészséges, hogy a hibáimon rágódom – az összeomlások – és, hogy ostorozom magam” – tette hozzá, majd folytatta. “Egyértelműen sok hibát vétettem. Tettem olyan dolgokat, amiket megbántam. De meg kell tanulnod összeszedned magad, tanulni ezekből és előrefelé haladnod az életben.”

Garner és Affleck válását 2018 októberében mondták ki. Abban az időben Affleck elárulta, hogy 40 napos kezelésen vett részt, miután augusztusban Garner aláírta a válási papírokat.

ben affleck jennifer garner válás

Még több
Aktuális