10 filmes páros, akik nem csak a képernyőn, az életben is barátok

Te tudsz ikonikusabb duót náluk?

10 filmes páros, akik nem csak a képernyőn, az életben is barátok
2019.04.16. 13:58

Néha az élet váratlan fordulatokra képes, olyan emberekkel fúj össze a szél, akikkel aztán örök életre szóló barátságok szövődnek. Kit Harington és Rose Leslie például elég szerencsések voltak ahhoz, hogy egymásra találjanak a való életben, miközben a Trónok harcában szenvedő szerelmespárt alakítottak. A barátságok köteléke legalább ugyanennyire fontos, amit ünnepelni kell.

Csináltunk egy alapos kutatást arról, hogy melyek azok a színészek, akik képernyőn legjobb barátokat alakítanak, és az életben is ugyanolyan jóban vannak.

Penélope Cruz és Salma Hayek

2006-ban bandita duóként fosztogattak a Las Bandidas című filmben, ám valójában már 2001 óta barátok, sőt, még közös becenevük is van, amit Cruz fejtett ki az Allure magazin egyik interjújában: “(Salma) az egyik legjobb barátom. Egymást mindig huevos-nak (tojás) hívjuk, mert a film forgatásán még egyikünknek sem volt gyereke, ezért sokkal többet alhattunk, mint manapság. Ez a becézés igazából arra utal, milyen lusták is voltunk.”

Jennifer Aniston és Courtney Cox

Valószínűleg senkinek sem kell magyarázni, hogy kik ők, és honnan ismerik egymást. A Jóbarátok forgatása után megmaradt a szoros kapcsolat kettőjük között. Aniston egy interjúban elárulta, a mai napig legjobb barátnők: “Court soha semmilyen körülmények között nem ítélkezik, és nem tart hegyi beszédeket. Hihetetlenül becsületes, hűséges és szenvedélyes a barátaival szemben.”

Ashley Benson és Shay Mitchell

A Hazug csajok társasága szereplői nem csak a vásznon alakítanak klikket, hanem az életben is. A két színésznő együtt jár nyaralni Hawaii-ra, a Coachella fesztiválon is együtt jelennek meg minden évben. Mitchell egy interjúban azzal viccelődött, hogy Benson és közte “első látásra kialakult a szerelem”.

Blake Lively, Alexis Bledel, Amber Tamblyn és America Ferrera

A Négyen egy gatyában négy sztárja a mai napig szoros barátságot ápol egymással. A kvartett támogatta már egymást esküvőkön, babavárókon, sőt, még jótékonysági eseményeken is.

Busy Philipps és Michelle Williams

A Dawson és a haverokban dühös tinik, a való életben elbűvölőek, nem mellesleg legjobb barátok. “Már szinte szerelmes vagyok belé.” -mondta Williams decemberben egy interjúban. “Itt a bizonyíték, hogy a lelki társadnak nem muszáj férfinak lennie. Az enyém itt ül mellettem.” – fejtette ki, miközben a mellette Busy Philipps-re mutatott.

Rose Leslie és Emilia Clarke

Na jó, ők nem voltak legjobb barátok a Trónok harca sorozatban, de imádjuk, ahogy Ygritte és Daenerys az életben ennyire szeretik egymást. Szóval, ezt nézzétek el nekünk!

Chace Crawford és Ed Westwick

Az életben is pont olyan szoros kapocs van köztük, mint a képernyőn. A Gossip Girl forgatása kezdetén még lakótársak is voltak New Yorkban.

Leonardo Dicaprio és Kate Winslet

A Titanicban nem csupán barátokká válnak, hanem egymásba habarodnak, de sokak szerint a szerelemmel együtt jár a barátság is, és ez nekünk éppen elég indok, hogy ide soroljuk őket. Jack és Rosie tündériek, ahogy egymásról beszélnek az életben is, ezért mi megpróbáljuk elfelejteni, hogy Jack még bőven elfért volna azon a deszkán.

Drew Barrymore és Cameron Diaz

A barátságuk 30 évre nyúlik vissza, abban az időben Barrymore egy kávézóban dolgozott felszolgálóként. Legjobb barátok azonban csak a Charlie angyalai 2002-es forgatásán lettek. “Sokkal több ez, mint barátság, mi inkább testvérek vagyunk. Őszinték vagyunk a másikkal, és ha kell, mindih ott vagyunk egymásnak, jóban és rosszban.” – mondta Drew Barrymore még 2018-ban.

Maisie Williams és Sophie Turner

Jó, jó, tudjuk, ők sem voltak legjobb barátok a képernyőn, de legalább testvéreket alakítanak. A barátságuk az életben viszont túl elbűvölő ahhoz, hogy kihagyjuk őket. Nemrég azt nyilatkozták, hogy szeretnének egy közös filmben szerepelni, ahol a barátságot mutatják be úgy, ahogy ők látják.

barátok charlie angyalai courtney cox hollywood jennifer aniston

Még több
Aktuális